Rólunk mondták

Guba Gábor
Green Stage Production Office.
„A közös munka az Eventimmel olyan, mintha egy tökéletesen hangolt zenekarban játszanánk: mindenki tudja a dolgát, és mégis képesek vagyunk együtt újat, különlegeset alkotni. Jó velük együtt gondolkodni, mert érzik a közös munka ritmusát.”

Szovják Bea
Rúzsa Magdolna menedzsere Plagiguel Kft.
„10 éve dolgozom együtt az eventim csapatával, nagyon innovatív, a piac változásaira érzékenyen reagáló az együttműködésünk. Pontos, korrekt minden területen, amit nyújtani tudnak. Mindenkinek csak ajánlani tudom, ebben a változó világban szükség van megbízható partnerekre.”

Besnyő László
Krokodilrock
"Kb. 7-8 éve dolgozom, mint kizárólagos jegyterjesztőmmel,az Eventimmel. Már az időtartam hossza is jelzi, hogy nagyon elégedett vagyok velük. Ennek nem a jegyterjesztési jutalék mértéke az oka. Az mindenütt alku tárgya. A szaktudás ebben a szakmában elemi követelmény. Nem is ez döntött. Elsősorban az, hogy ez egy emberközpontú iroda. Mindenkivel ott dolgozóval sikerült kifejezett jó, baráti légkört kialakítanom. Itt nem egy ügyfél vagyok a sok közül, mint másoknál. Itt én vagyok.
Az Eventim munkatársai egytől-egyig munkaidejükön túl is konstruktívan állnak az adódó feladatok megoldásához, akár hétvégén is. Rengeteg számomra fontos tanácsot is kapok tőlük. Sokkal inkább rálátnak a koncertek világára, mint én, noha csupán 43 éve dolgozom a szakmában. De ők nagyon sok promóterrel kapcsolatban állnak. Komplexitásukban látják a jegyvásárlói szokásokat, tendenciákat. Gyakran azt is megkérdezem tőlük, hogy bizonyos koncertek megrendezésébe érdemes-e belevágnom, s mi a véleményük a tervezett jegyáraimról?"

Kárpáti András
Csimborasszó Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
"Az Eventim rendszere átlátható, rugalmas és ami ennél is fontosabb, az a kollégák hozzáállása. Minden beszélgetés, minden egyeztetés a megoldásra összpontosít és folyamatosan a hatékonyságot és az ügyfélélményt tartják szem előtt. Ez biztosítja, hogy mi is az ügyfeleinkre koncentrálhassunk, tudva, hogy a jegyvásárlás menete zökkenőmentes lesz és ha történik is elakadás, gyorsan és hathatósan érkezik a segítség. Köszönjük a szó legmélyebb értelmében vett partneri együttműködést! Sok közös eseményt, sok közös élményt nekünk még hosszú éveken keresztül."

Tóth Gabi
Encore Production / Showtime
"Az Eventimmel 25 éves múltra tekint vissza az együttműködésünk. Mindig a legnagyobb megbízhatóságot és támogatást tapasztaltam. Csapatuk rendkívül segítőkész, és mindig gyorsan reagálnak minden felmerülő kérdésre. Mind jegyértékesítés, mind pedig marketing területen."

Balassa János
Inconcert
"2010 óta dolgozunk együtt az Eventimmel. Ez alatt az idő alatt nemhogy egy bökkenő nem volt az együttműködésünkben, hanem már-már baráti kapcsolat alakult ki az egész stábbal, akiknél minimális a fluktuáció, ami mint tudjuk, jelent valamit. Nincs olyan kérés, vagy feladat, amire nem érkezne azonnali, az esetek 99% százalékában megoldást tartalmazó visszajelzés. A kollegák állandóan elérhetőek, és tizen-huszonéves tapasztalattal bíró, nem kiégett profik.
Szokás mondani, hogy milyen fontos szempont az ’outsourcing’, azaz a feladatok állandó partnerekre történő delegálása. Nos, nekem ilyen ticketing terén az Eventim (korábban Ticket Express): valódi csapat vagyunk, akik a (tekintélyes adatbázisuknak és online marketing szakértelmüknek is köszönhetően) amúgy a jegyeket is egész jól értékesítik.
Ezért a sok szép szóért amúgy egy fillért, vagy potyajegyet sem kaptam. Kapok viszont rendszeres, korrekt elszámolásokat, ami ebben a szakmában az egyik legfontosabb pillér."

Rosta Mária
Zikkurat
"Több mint 20 éve dolgozom együtt az Eventimmel. Szervezőként egy nap közel 24 óráját kihasználom az eseményem sikerének érdekében, így a közös munka során akár az esti órákban is biztos lehetek benne, hogy elérhető az Eventim csapat. Nem csak technikai támogatást nyújtanak, hanem a szívükön viselik az események zökkenőmentes értékesítését és az internetes marketing aktvitásokat is."

Birkás Szabolcs
Marketing & szponzorációs vezető Magyar Úszó Szövetség A 2018 óta Magyarországon rendezett nemzetközi úszó világesemények jegyértékesítési vezetője
"Az Eventim csapatával számos eseményen volt szerencsénk együttműködni (így pl. legutóbb a 2024-es rövidpályás Úszó Világbajnokságon és a 2022-es World Aquatics Világbajnokságon, hogy csak a legnagyobb érdeklődésre okot adó versenyeket említsük) és minden alkalommal profi, gyors és hatékony módon kaptunk háttértámogatást az Eventim csapatától. Az esemény megtervezésétől (üléstükrök véglegesítése, árazás validálása…) a jegyértékesítési folyamatok managelésén (szakaszos szektornyitások, CSR akcióban felajánlott tiszteletjegyek kiküldése stb.) keresztül mindig segítőkész hozzáállást tapasztaltunk, függetlenül attól, hogy milyen napon és idősávban írtam mindenkori kapcsolattartómnak. A fenti pozitív tapasztalatokból kiindulva bátran ajánljuk bármilyen sport- vagy eseményszervező részére az Eventim csapatával való együttműködést."

Mádi Tamás
ügyvezető, HELL ENERGY PROMOTION Kft.
"Az Eventimmel való együttműködés kiváló döntés volt a HELL Boxing Kings rendezvényeinek jegyértékesítése során. Professzionális, megbízható partnerként minden részletre odafigyeltek, gördülékeny lebonyolítást biztosítva. A rendszerük gyors, felhasználóbarát, ügyfélszolgálatuk segítőkész és rugalmas - a rendezvénynapokon hatalmas segítség voltak, gyorsan dolgoztak, tényleg másodpercek alatt sikerült megoldásokat találnunk! Az értékesítési folyamat teljesen átlátható volt, az eredmények pedig magukért beszélnek. Kiemelkedő szakmai tapasztalatuk révén biztonságban éreztük magunkat a teljes folyamat során. Bátran ajánljuk őket minden szervezőnek, aki hatékony, megbízható jegyértékesítési megoldást keres egy erős partnerrel az oldalán, a "nincs lehetetlen" felkiáltással!"

Ágoston Judit
senior marketing manager Magyar Jégkorong Szövetség
"Az Eventim és az MJSZ kapcsolata immáron évtizedes múltra tekint vissza: ebbe a sok-sok hokiszezonba fért bőven: egészen apró, 20-30 fős rendezvényektől kezdve számtalan klubcsapatos és válogatott-mérkőzés, Winter Classic, világbajnokságok és több, csaknem 20.000 fős (számunkra) gigaesemény is. Nagyon kedvelem az együttműködésünkben a korábbi jó gyakorlatok megtartásának és a folyamatos közös fejlesztés, fejlődés elegyét, mixét, ahogy azt is, hogy kiegyensúlyozott, összeszedett, állandó teljesítményt nyújtanak: bátran támaszkodhatunk rájuk egy-egy esemény megtervezése, előkészítése és lebonyolítása és értékelése során egyaránt.
Személy szerint számomra kiemelten értékes, hogy minden rendezvény előkészítése során együtt gondolkozunk és az a türelem, kitartás, kedvesség és állhatatosság, amivel az egyedi és sokszor kihívásokkal teli kéréseinket kezelik és teljesítik, támogatják."